Mit tesz egy gazdi, ha van egy szabad délutánja? Közös programot talál kutyájával: lemennek a parkba a "haverokhoz" labdázni, kergetőzni, társaságban lenni. Vagy elmennek sétálni, túrázni, esetleg kocogni vagy biciklizni. Az ablakon kinézve azonban szürkeség, sár és szemerkélő eső látványa fogad. Megfordulva, a kutyája tekintetében megfogalmazódó vágyat látja: csináljunk valamit együtt! Aggodalomra nincs ok, hiszen eljött a mókás trükkök tanulásának ideje!
Lássuk, mi mindent találhatunk ki a lakásban, mindkét résztvevő örömére!

A klasszikus játékokon kívül, amikor a kutya visszahozza a gazdi által eldobott, -lakásban inkább gurított- labdát, jól megrázza a kötélcsomót, megkeresi az elrejtett tárgyakat vagy jutalomfalatot, számtalan mutatványt gyakorolhatunk. Ezekkel, amellett, hogy jól szórakozunk, a későbbiekben elkápráztathatjuk ismerőseinket, látogatóinkat is, újabb híveket szerezve ebünknek.

A tanítás során szükségünk lesz jutalomfalatra vagy valami olyan dologra, amit kedvencünk nagyon szeret és hajlandó tenni azért, hogy megkaphassa. Ezen kívül csak olyan eszközöket használunk, amelyek minden háztartásban előfordulnak. Leginkább ebünkre és saját testünkre lesz szükségünk... Megkönnyíti a helyzetet, ha kutyánkat megismertetjük a klikker nevű eszközzel és az ezt használó tanítási technikával. Ennek segítségével gyorsan, hatékonyan taníthatjuk ebünket, és ő is élvezni fogja, hiszen hamar sikerélményhez és finom falatokhoz juthat. A módszer lényege, hogy az eszközzel létrehozható rövid, kattanó hangot jutalomfalattal társítjuk mindaddig, amíg a kutyánk számára egyértelműen megerősítő erejűvé válik maga a hang is. Tehát, kezdetben nem kell egyebet tennünk, mint kattintunk és adunk egy finom falatot kedvencünknek. Amikor rájött, hogy a kattintás jutalmat jelez, rátérhetünk a gyakorlásra. Ennek során a kutya által felkínált viselkedésekből vagy mozdulatokból kiválasztjuk azt, amelyik a legközelebb áll a tanítani kívánt mozdulathoz, és mindig klikkelünk (és jutalmazunk) ahányszor csak a kutya azt megteszi. Aztán fokozatosan csak az elvárthoz egyre pontosabban illeszkedő viselkedést erősítjük meg.

Az első, legismertebb mutatvány a "pacsi", amikor kutyánk a felé nyújtott tenyerünkbe helyezi mancsát. Szerencsénk van, ha kutyánk magától is nyúlkál a mancsával felénk, akkor csak pontosítani kell a mozdulatot, illetve vezényszóhoz kapcsolni. De magunk is megfoghatjuk első lábát, és a "pacsi" szó kíséretében dicsérjük, jutalmazzuk. A kutya hamar megérti az összefüggést: ha az "pacsit ad", az pozitív következményekkel jár. Ha már nagyon jól megy, a gyakorlatot tovább is fejleszthetjük: megtaníthatjuk, hogy a "másik pacsi" utasításra a másik lábával érintsen meg; vagy: ha kissé távolabbról kérjük a végrehajtást, integetéssé alakíthatjuk a mozdulatot.

A "hozd" vezényszót ismerő kutyák látványos bemutatót tarthatnak, ezért érdemes megtanítani nekik. Legkönnyebben a séták során gyakorolhatjuk, amikor az eldobott labdát vagy botot veszi szájába ebünk. Ezt szinte minden kutya jó szórakozásnak tartja és hamar megtanulja. Otthon aztán számos más tárggyal bővíthetjük a hordoznivaló tárgyak körét: behozhatja kutyánk az újságot, a "menjünk sétálni?" kérdésre a pórázát, az "éhes vagy?" kérdésre a tálját, egy könnyű kosárkában rágcsálnivalót kínálhat a vendégeknek, vagy odaviheti gazdájának a megcsörrenő mobiltelefont. Hasonló feladat lehet, amikor arra tanítjuk a kutyát, hogy a földről vegyen fel egy tárgyat, hozza oda, majd engedje bele az odakészített kosárba. Ez a feladat szintén a "fogd", "hozd" és "ereszd" vezényszavakra építhető, a látványos produkció pedig viselheti a "rendrakás" címet.

A legtöbb kutya imád mozogni, ezt is kihasználhatjuk. Megtaníthatjuk például kúszni: a legegyszerűbb, ha a kutyát lefektetjük, majd a kezünket (a benne tartott jutalomfalattal) a földön mozgatva, lassan csalogatjuk előre, miközben igyekszünk megakadályozni, hogy ebünk felálljon. Egyes esetekben könnyebb, ha a gazdi is a kutya mellett fekszik. Ezután következhetnek a változatok: rávehetjük kedvencünket, hogy átbújjon szék alatt, a felemelt lábunk alatt. Próbálkozhatunk az ugrással is: a "hopp" vezényszóra (vagy hasonlóra) megtaníthatjuk kutyánkat felugrani székre, ágyra, emelvényre, vagy átugrani valamilyen akadályon: karikán, seprűnyélen, kitartott lábunkon vagy karunkon, kifeszített kötélen. Kistermetű, agilis kutyát arra is megtaníthatunk, hogy felugorjon az ölünkbe: először letérdelve vagy guggolva hívogassuk kedvencünket, közben tartsunk fel egy jutalomfalatot. Amikor a kutya ugrálni kezd, kapjuk ölbe és dicsérgessük. Ha élvezi, az újabb gyakorlás során hamar megtanul ölbe ugrani, lassan emelhetjük a földtől való távolságot.

A klikker-módszer segítségével könnyen alakíthatunk ki olyan mutatványokat, amelyek alapját a kutya természetes viselkedésrepertoárja kínálja: amikor spontán módon megjelenik a viselkedés, klikkeljünk, jutalmazzunk és társítsunk vezényszót a mozdulathoz. Ha ügyesek vagyunk, kutyánk egyre gyakrabban fogja bemutatni a tudományát, hogy minket finom falatkák osztogatására késztessen. Így tanítható az utasításra való tüsszentés ("hapci!"), az orrdörgölés manccsal ("szégyelld magad!"), a nyújtozkodó-póz ("hajolj meg!").

Végül ismerkedjünk meg egy nagyon látványos trükkel: a kezünkkel pisztolyt formálva "lelőjük" a kutyát, aki eldől és mozdulatlan marad. Kezdjük azzal, hogy lefektetjük a kutyát, leülünk mellé, majd rávesszük, hogy dőljön az oldalára (akár simogatással, akár az orra előtt vezetett jutalomfalattal). Amikor már érti, hogy mit várunk tőle, társítsuk az oldalra dőlést a "bumm" vezényszóval. Gyakoroljuk úgy is, hogy a kutya mellett állunk, majd néhány lépés távolságból vezessük be a kézmozdulatot. A következő lépés, hogy az oldalra dőlt pozícióban maradjon kedvencünk addig, amíg nem szólunk neki, hogy felállhat (néhány pillanatnál semmiképpen ne legyen több!).

FORRÁS: hazikedvencek.hu